2015. június 17., szerda

Akusztika az otthonunkban - Gondoltad volna? A minimál életterek vannak a legnehezebb helyzetben.

Korunk letisztult, minimál dizájn stílusú belső terei vizuálisan mutatósak ugyan, akusztikailag azonban igen rossz tulajdonságokkal rendelkeznek. Akik ilyen helyiségben szeretnének jó minőségben zenét hallgatni vagy filmet nézni, azok vannak a legnehezebb helyzetben. Akik viszont egy kisebb könyvtárral rendelkeznek otthonukban, és ezek a könyvek nyitott könyvespolcokon sorakoznak a falak mentén, azok az első sorból rajtolhatnak az akusztika „versenyén”. Az akusztika persze nem verseny, hanem a fizikának egy összetett ága, melyből szeretnénk egy kis tudásszeletet átadni oly módon, hogy annak azonnal gyakorlati haszna is legyen.

Az akusztikai élményhez változtatnunk kell
Ahhoz, hogy a hang reprodukciós rendszerünk tudását maximálisan ki tudjuk használni, nem árt tudatosítani magunkban, hogy hajlandónak kell lennünk a környezetünket kisebb-nagyobb mértékben megváltoztatni, átalakítani, ha szükséges. Ha nem vagyunk kompromisszumképesek, akkor el kell fogadni a rendszert úgy, ahogy van, jobb minőséget biztosan nem tudunk kihozni belőle.


Általánosan, bármilyen rendszerre vonatkoztatva a következőkre érdemes figyelni:

A helyiség formája: Óvakodjunk a teljesen kocka alakú helyiségektől, ezekben a legrosszabb az akusztikai helyzet. Ha mégis ilyen helyiségünk van, akkor minél többet célszerű alkalmazni a berendezési tárgyakból, hangelnyelő anyagokból és diffúz felületekből.

Felületek: Negatív akusztikai hatása van a nagyméretű, kemény, síkfelületeknek, például csupasz falaknak, hidegburkolatú padlónak, mennyezetnek, nagy méretű üveg falaknak, ablakoknak, ajtóknak. Minél nagyobb egybefüggő síkfelület van egy helyiségben, annál problémásabb a helyiség akusztikája a visszaverődő hangok miatt. A nagyméretű sík és kemény felületeket meg kell törni hangelnyelő és/vagy diffúz (az angol diffuse = szétárad szóból) hatású felületekkel. A diffúz hatású felület a rá eső hangot többé-kevésbé véletlenszerűen szétszórja a térben.

Hangelnyelők, diffúz hatású felületek: A hangelnyelő anyagok általában természetes, szálas anyagokból készülnek: vastagabb szőnyegek, fali szőnyegek (subák), vastag, nehéz függönyök, kárpitozott bútorok szivacsos ülőfelülettel. Részben elnyelő, részben diffúz hatású felület lehet egy könyvekkel megrakott könyvespolc, ami kitűnő megoldás számos helyiségben. További diffúz hatású felületek lehetnek a kisebb-nagyobb méretű berendezési tárgyak, székek, asztalok, dísztárgyak, vázák, virágok, szobrok a térben. Léteznek kifejezetten akusztikai kezelésre tervezett hangelnyelők és diffúz hatású anyagok, tárgyak, felületek is.

Mélyhangok: A mélyhangok mennyiségét, milyenségét a hangfalakon túl alapvetően a szoba méretei, a hangsugárzók elhelyezése és a hallgatási helyek együttesen befolyásolják. Ha egy hangsugárzót közel tolunk a falhoz, akkor több mély hangot fogunk hallani, mintha messze helyeznénk a faltól. Ha a szoba sarkaiba állítjuk a hangsugárzóinkat, akkor kapjuk a legerősebb mélyhangokat. Ez sok esetben már túlzás is lehet, nem igazán javasolt ez az elhelyezési mód, csak kivételes esetekben. Ha a hangfalakat adott helyen hagyjuk, és a szobában elkezdünk sétálni, észrevehetjük, hogy a mélyhangok mennyisége változni fog attól függően, hol állunk vagy ülünk a szobában. Válasszunk olyan helyet a hallgatásra, ahol nincsenek túlsúlyban a mélyhangok. A közvetlen fal előtti ülőhely szintén erősen befolyásolja a hallott hang minőségét. A mélyek mennyisége megnövekszik, és a hangzás balansza is megváltozik – általában rossz irányba. Kerüljük a közvetlen fal előtti ülőhelyet. Ha ez mégsem lehetséges, akkor a mögöttünk lévő falra tegyünk valamilyen nagyméretű hangelnyelő anyagot (például vastag faliszőnyeget) vagy még jobb megoldásként az ülőhelyünk és a fal közé egy könyvekkel teli polcot.

Közép és magas hangok: A közép és magas hangok minőségére a szoba sokkal kevésbé van hatással, mint a mélyhangok esetén. Ahogy korábban írtuk, törekedni kell a nagyméretű, síkfelületek megtörésére, hogy káros visszhangok ne jöhessenek létre. Erre jók a szőnyegek, faliszőnyegek, függönyök, speciális hangelnyelő dekorációs elemek, könyvespolcok, egyéb elnyelő és diffúz hatású felületek.

Hangsugárzók elhelyezése: Érdemes a hangsugárzók hallgató(k)hoz képesti szimmetrikus elhelyezésére törekedni. Bármilyen tárgy, ami a hallgató és a hangsugárzó közötti közvetlen úton helyezkedik el a méretétől, anyagától, kialakításától függően akadályozhatja a hangok terjedését, zavartalan eljutását a fülünkbe. Ezért ne tegyünk semmiféle tárgyat ezekre a helyekre.
A hangsugárzók elhelyezéséről már korábban írtunk: Hova tegyük hangfalainkat?

A Bizsók Hangsugárzó Manufaktúránál a hangfalak megalkotásán kívül azok elhelyezésével kapcsolatosan is tanácsot adunk, illetve foglalkozunk helyiségek akusztikai mérésével, tervezésével és zajcsillapítással is. Ez a szórakozó helyeknél azt jelenti, hogy érteni lehet majd egymás hangját bármekkora zsúfoltság is van, lakóházaknál pedig a lehető legtisztább hangot hozzuk ki hangrendszeredből, mozitermedből egy helyiségben. Kérdés esetén fordulj hozzánk bizalommal.

Bizsók Vajk
"... mert szenvedélyünk a hang!"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.