2015. március 3., kedd

Stúdió Monitor XI. - a hangsugárzó doboz fa munkái, mert építeni is szeretünk!

Monitordoboz famunka:





A hangsugárzó dobozáról már szóltunk pár szót a IV. bejegyzésben, ahol egy drótvázas 3D modellt is bemutattunk. Azóta összeállt a doboz 18 mm-es nyír rétegelt lemezből. Azért választottuk a rétegelt lemezt, mert egyrészt jól megmunkálható, jól ragasztható, másrészt teljes keresztmetszetében közel azonos sűrűségű, az egymásra merőleges réteges elrendezés miatt 18 mm-es vastagságban is igen merev illetve elegendően merev. 

A dobozfalakat az éleken 45 fokban vágtuk és poliuretán, illetve diszperziós ragasztóval csavarozás nélkül erősítettük egymáshoz.
 
 

Nem hiába hívja néhány cég a ragasztót folyékony szegnek. Nagyon erős kötést biztosít az éleken, a csavarnál is erősebbet és nagyobb felületen. Előnyös tulajdonsága, hogy légzáró is ez a kötés. Az összeszorításhoz élvédőt és nagy húzóerejű gurtnit használtunk.

A doboznak diófa furnér külsőt adtunk és természetes olaj-viasz balzsammal kezeltük. A belső kis szeparét a középhangszóró számára és a többi belső merevítőt is a doboz falaiba mart nútba ragasztottuk a feljebb említett ragasztóanyagokkal.

  

 A belső merevítők éleit lekerekítettük, nem mintha akusztikai oka lenne, egyszerűen csak fanatikusok vagyunk és szerintünk a hangdoboznak belül is jól kell kinéznie. :-)




A hátfalon, sablon segítségével kivágtuk a három Speakon csatlakozó helyét. Ide később lézerrel gravírozott csatlakozó terminál kerül. A belső merevítőkön furatokat alakítottunk ki a belső vezetékezés számára, ahova majd beragasszuk azokat, hogy véletlenül se tudjanak rezgésbe jönni vagy esetleg a hangszórók membránjához érni.
Következő fázisban az oldalfalak tömegének növelését céloztuk meg. Ennek kettős hatása lesz: egyrészt a tömegnövelés miatt nagyobb energiák kellenek a doboz rezgésbe hozatalához, másrészt eltoljuk az egész rezgő rendszer rezonancia frekvenciáját a mélyebb hangok felé ami elvileg nem feltétlen előnyös, de az erős és merev konstrukció miatt ez nem lesz probléma. Erre a célra öntapadó, nagy sűrűségű, nagy belső csillapítású anyagot használunk 8 mm vastagságban. Ez a réteg elvesz a doboz nettó térfogatából, de természetesen ezt beleszámoltuk a tervezéskor. Érdekes, hogy az egész doboz, a merevítésektől és a tömegnöveléstől függően, egy adott frekvencián pulzáló rendszer lesz. Mérések szerint csak kis mértékben tér el ez a frekvencia a sarkok illetve a falközepek között. Együtt rezeg az egész doboz.

Az előlap is készen van, selyem feketére festve. Ezt utólag ragasztjuk fel a kész hangdobozra.

Ezután következhet a csillapítóanyagok elhelyezése a dobozon belül, majd a hangszórók beszerelése. Utolsó lépés lesz az aktív elektronika beüzemelése és beállítása. Erről szeretnénk a következő bejegyzésünkben írni.

Folyt. köv. ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.